Evés, etetés2018-10-17T06:13:23+00:00

EVÉS, ETETÉSI PROBLÉMÁK

Nehezebb dolguk van-e ma a szülőknek, mint régen, ha a gyerekek etetéséről van szó? Lehet-e biztonságos a kötődés cumisüvegből  való táplálás esetén? Hogyan befolyásolja a kultúra, mikor milyen kiegészítő ételt adunk az anyatej mellé? Miért kezdenek kevesebbet enni a gyerekek kisgyerekkorba érve? Miért „rossz evő” olyan sok gyerek? Miért nem hajlandó semmit megkóstolni és miért válogat? Mit nevezünk evési, etetési problémának és mik a tünetei? Ezen az oldalon ezekre a kérdésekre talál választ, és szó lesz még arról, mikor érdemes szülő-csecsemő és kisgyermek konzulens segítségét kérni evésproblémák fennállása esetén.  

Etetés régen és ma2019-01-16T12:36:29+00:00

A mai modern iparosodott társadalmakban az anyák számára a gyermek etetése paradox módon bizonyos szempontból nehezebb, mint a régi, hagyományos társadalmakban. Igaz, többféle biztonságos étel áll stabilan rendelkezésre, ugyanakkor a választható alternatívák nagy száma sokkal több döntéshelyzetet is eredményez, mint régebben, amikor nem volt miből válogatni.

Minden egészséges anya jól szeretné táplálni a gyermekét, és anyák 90%-a képes is gyermeke szoptatására. Ma egy újszülött kisbabánál a szoptatás elkezdése nem egyértelmű, mint régen, amikor nem létezett tápszer. Ma sokkal inkább döntés kérdése. Ma, ha az anya úgy dönt, nem szoptatja a kisbabáját, nem jelent egyértelmű lemondást a kisbaba etetéséről.

Ha a szoptatás mellett dönt is az anya, azt még jelenti azt, hogy a szoptatás az első perctől kezdve problémamentesen alakul. Sok esetben a kisbaba fogadására felkészült, a szakirodalmat szülés előtt alaposan áttanulmányozó anyákat is éri meglepetés és kezdeti kudarcélmény egy újszülött kisbabánál. A „baba-mama” barát kórház adta lehetőségek, az erre speciálisan képzett szoptatással foglalkozó szakemberek szerencsére sokat segíthetnek a kezdeti nehézségek megoldásában, a szoptatás optimális beindulása érdekében. A szoptatási nehézségek leküzdésében a szoptatási tanácsadók és laktációs szaktanácsadók adhatnak gyors és hatékony segítséget. A szülő-csecsemő konzulens szerepe főként a hozzátáplálás megkezdése után támadó nehézségek esetén lehet hatékony.

Szoptatás, cumisüveg és kötődés2019-01-16T12:36:22+00:00

Nagyon kedvező fejlemény, hogy az utóbbi évtizedekben a szoptatás, az igény szerinti szoptatás újra „divatba jön” és egyre több kisbaba részesülhet az anyatej és a szoptatás áldásos hatásaiból. Azoknak az anyáknak azonban, akik gyermeküket cumisüvegből etetik, vagy saját akaratukból vagy más körülmények miatt, fontos tudniuk, hogy a cumisüveggel való táplálás közben az anya és gyermeke között ugyanolyan mély és biztonságos érzelmi kötődés alakulhat ki, mint szoptatás közben. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az anya és gyermeke közötti kötődés minőségét nem a szoptatás ideje és gyakorisága határozza meg, hanem az anyának (és többi gondozójának) a gyermek iránti érzékenysége. Ez arra vonatkozik, hogy az anya képes arra, hogy a gyermek jelzéseit észlelje, azokat megfelelően értelmezze, megfelelő időben, megfelelő módon, kiszámíthatóan reagáljon rá. Ez ugyanúgy lehetséges a cumisüveg általi táplálással, mint a szoptatással.

A hozzátáplálás – Kulturális különbségek és hasonlóságok2018-10-17T14:43:03+00:00

Az etetési és étkezési szokások tekintetében óriási kulturális különbségek léteznek, és ez igaz a csecsemő etetésének módjára is, az újszülöttek és a csecsemők étkezési viselkedésére is. Abban azonban minden kultúra „egyetért”, hogy minden anya szeretné csecsemőjét a lehető legjobb módon, optimális mennyiségben táplálni, hiszen a szülők első és legfontosabb feladata a csecsemő életben tartása.

Mikor kezdjük?

Abban is nagyon hasonlítanak a különböző kultúrák, hogy az anyatejes táplálás kiegészítéséhez a gyerek egyéves koráig mindenhol megkezdik a hozzátáplálást – de hogy pontosan mikor, abban nagyon nagy különbségek vannak. Balin úgy gondolják az anyák, hogy már az újszülöttnek is kell szilárd étel, a Java-szigeteken három napos kisbabáknak, Thaiföldön a két hetesnek adnak kiegészítő ételt. A hozzátáplálás megkezdésének ezen idejéről az ottani szülők éppolyan szilárdan meg vannak győződve, mint ahogy a mi kultúránkban mi arról, hogy fél éves korig optimális a kizárólagos anyatejes táplálás.

Azt, hogy mikortól javasolt a hozzátáplálás elkezdése, azért sem könnyű megválaszolni, mert ez függ attól is, hogyan értelmezzük a hozzátáplálás fogalmát. Sok kultúrában nagyon korán adnak kisebb mennyiségű más ételt a kisbabának, de attól még a szoptatás gyakorisága ugyanannyi marad. A mi kultúránkban viszont az egyéb ételek adása általában az elválasztás elkezdését is jelenti egyúttal.

Ami egészen biztos, az az, hogy azok a feltételek, amik a nagyobb mennyiségű, félig vagy teljesen szilárd vagy szilárd ételek elfogyasztásához kellenek, csak az első életév közepe táján lesznek adottak. Ezek a feltételek a következők: a hatékony, koordinált nyelés képessége, a csecsemő anatómiai érettsége, a száj megfelelő mozgatásának képessége, a csecsemő megfelelő testtartása és persze érdeklődése a felnőttek által fogyasztott ételek iránt. Fontos még az etetés közben a gondozó személy által meghatározott megfelelő minőségű kapcsolat és egy kellemes érzelmi hangulat biztosítása.

Mit adunk?

Ahogy a hozzátáplálás idejében különböznek a kultúrák, úgy a megfelelő bevezetendő étel körül is nagy eltérések vannak. Ezek a különbségek régen az evolúciós környezetben is megvoltak, csak akkor nem a választék nagysága, hanem éppen szűkössége határozta meg, hogy mit eszik a csecsemő. Régen az anya étrendje döntötte ezt el: rendszerint amit az anya evett, abból adott (megrágva) a kisbabának. Így erősen évszakfüggő is volt, hogy mit kapnak a gyerekek: aki télen született, annak egészen más étel jutott, mint a nyári kisbabáknak. A hozzáadott táplálék megválasztásában ma is nagyon nagy a változatosság. Vannak kultúrák, ahol articsókával kezdenek, máshol rizzsel és hallal, vagy rizspehellyel, esetleg édes tejpéppel, vagy savanyított tejjel.; a mienkben pedig többnyire zöldség vagy gyümölcs a bevezető étel.

„Rossz evő” gyerekek?2019-01-16T12:36:14+00:00

A kisgyerekek étvágya és az általa fogyasztani kívánt étel mennyisége gyakran ég és föld viszonylatban van a szülők elvárásaihoz képest, és még messzebb eshet a nagyszülők (különösen a nagymamák) elképzeléseitől. A korábban pufi, hurkákkal teli, kerek csecsemők kisgyerek korukra elkezdenek kevesebbet enni, válogatósabbak lesznek és az alkatuk is kecsesebb, vékonyabb, nyúlánkabb lesz.

Ennek az „elvékonyodásnak” az oka összefügg a mozgásfejlődéssel: amikor egyre intenzívebben kezdik el bejárni a környezetüket, játszanak, futkosnak, akkor igencsak hátrányukra válna, ha még mindig olyan kerekded alkatuk lenne, mint csecsemőkorukban. Így gyakorlatilag felélik kisbabakori zsírtartalékaikat, „hájrétegüket”, amit eredetileg azért “növesztettek” magukra, hogy az agyuk fejlődéséhez szükséges energiaellátást az evolúciós környezetet jellemző instabil táplálékellátási körülmények között is fenntarthassák. Ráadásul a kisgyerekek még lassabban is nőnek, mint a csecsemők: ha olyan tempóban növekednének, ahogy az első hónapokban, akkor egy iskolába induló kis elsős akkora lenne, mint egy elefánt. A lassúbb növekedési tempó miatt egy kétéves gyereknek átlagosan csak 25%-kal több energiára van szüksége, mint egy kilenchónapos csecsemőnek.

Vannak egészen keveset evő, mégis jól fejlődő gyerekek, aminek az oka az lehet, hogy nagyon nagy egyéni különbségek vannak a tekintetben, ki milyen „alaposan” dolgozza fel a bevitt táplálékot. Lehetséges például, hogy ugyanakkora növekedési tempó mellett az egyik egyhónapos kisbaba naponta 400 millilitert szopik, egy másiknak ugyanehhez 800 ml kell. Ezek a különbségek a későbbiekben is fennmaradnak, így kézenfekvő, hogy nagyon különböző étvágyú kisgyerekekkel találkozhatunk.

A „rossz evés”-nek lehet más oka is. Könnyen előfordulhat, hogy az asztalnál evésidőben keveset evő gyerekek az étkezések között bekapnak ezt-azt: ropit, chipset, kekszet, banánt, túró rudit, kiflidarabot. Ha összeadjuk, mennyi étel jön így össze, meglehet, hogy ezekből bőven kijön a napi táplálékmennyiség – csak éppen ezeket nem az asztalnál fogyasztja el a gyermek.

A válogatós gyerek2019-01-16T12:36:03+00:00

Mindenki számára ismert sok gyereknek az a szokása, hogy csak nagyon kevésféle ételt hajlandó megenni, és az is, hogy általában a zöldségek vannak a slágerlista utolsó helyén (már ha egyáltalán felkerülhetnek az ehető ételek listájára).

Az ember alkalmazkodóképessége rendkívül nagy, hiszen az északi sarkvidéktől kezdve a meleg trópusi klímáig (és az ennek függvényében alakuló, nagyon változatos táplálékválasztékig) mindenhez képes alkalmazkodni (sőt, még a világűrben egy űrállomáson is tud élni, igaz, csak rövid ideig). Tehát nagy szabadságunk van az ételek megválasztásában – ennek a nagy szabadságnak viszont az az ára, hogy nagyon nehéz a rendelkezésre álló óriási kínálatból választani. Ezért az evolúciónk során ki kellett, hogy alakuljon az a képességünk, hogy megkülönböztessük azokat az ételeket, amelyek hasznunkra válnak azoktól, amelyek árthatnak nekünk.

Az egyik ilyen fontos jegy az étel íze. Ha egy gyümölcs édes, az azt az információt hordozza, hogy az adott gyümölcs érett, sok szénhidrátot tartalmaz. Ha valami savanyú, az kevesebb kalóriát jelent, és lehet a romlottság jelzője. Ha valami keserű, az romlott vagy mérgező táplálékot jelez, hiszen a keserű ízt előidéző anyagokat a növények azért kezdték el termelni, hogy megvédjék a termésüket az azokat elfogyasztani kívánó állatoktól. Emiatt is van, hogy sok zöldségféle csak nemesítés által lett élvezhető ízű. A zsír pedig felerősíti az étel eredetileg pozitív tulajdonságait – finomabb is az eper tejszínhabbal, mint anélkül!

A gyermeki logika és az evés

A gyerekek valami ilyesmin alapuló logika alapján működnek. Az édes, magas fehérjetartalmú, energiában gazdag ételeket előnyben részesítik a savanyúval vagy keserűvel szemben. Így aztán nem csoda, hogy jobban szeretik, mondjuk a csokis mogyorókrémet a brokkolinál vagy spenótnál. Ennek nem a szülőkkel szembeni ellenkezés és a finnyásság, netán a gyermek elkényeztetett mivolta az oka, hanem tulajdonképpen egy, az evolúció során túlélési szempontból kifejlesztett, fontos stratégia alkalmazása. Ezért is van, hogy a leginkább „utált” ételek közé olyanok tartoznak, mint a káposzta, vagy kelbimbó: ezek ként tartalmaznak, ami könnyen okozhat hasfájást.

Mindehhez hozzájön még az is, hogy az ízeket a gyerekek intenzívebben érzik és jobban kiérzik az ízek közül a rosszat, a kesernyésebbet. Ahogy nőnek, úgy lesz az ízérzékelés egyre érettebb, vagyis eltompultabb – a felnőttek számára is ismerős, hogy sok olyan ételt, amit gyerekkorukban a menzán nem voltak hajlandóak megenni, felnőttkorukban szívesen fogyasztanak (vadas marha, tökfőzelék…).

A szuper- ízérzékelők

A közép-európai emberek 25%-ánál különösen erősen kifejlett a keserű íz érzékelése: ők a „szuper-ízérzékelők”, mert sokkal több, a keserű ízt érzékelő receptor van a nyelvükön, mint az átlagos embereknek. Így, ha ők keserűt éreznek, akkor sokkal rosszabbnak élik meg, illetve a keserű ízen belüli árnyalatokat is jobban meg tudják különböztetni, mint az átlagos emberek. Könnyen lehet, hogy egy nagyon válogatós gyerek éppen ebbe a „szuper-ízérzékelő” csoportba tartozik – ezt az adottságát viszont kiválóan kamatoztathatja, ha sztárséf vagy sommelier kíván lenni a későbbiekben.

Újdonságfóbia

A válogatósság másik oka gyakran az újtól való félelem. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy sok gyerek kisebb korában mindent megkóstol, minél nagyobb azonban, annál kevesebb új ízt hajlandó megismerni. Ez az „újdonságfóbia” a fejlődés során a következőképpen alakul:
Körülbelül négy és hat hónapos korban a legkevésbé kifejlett, ezért az ilyen korú gyerekek gyakorlatilag mindent megkóstolnak, amit eléjük tesznek, kb. másfél éves korukig. Ekkor a megkóstolható ételek száma gyorsan lecsökken, egyre kevesebb új dolgot hajlandóak a szájukba venni. Kisgyerek és óvodáskorban tetőzik ez: ekkor a gyerekek az új dolgokat, a nagyon összetett ízű (tökfőzelék, rakott káposzta…) és esetleg keserű (nagyon ízes sajtok) ételeket teljesen elutasítják. Körülbelül nyolc és tizenkét éves kor között azonban ismét nyitottabbak lesznek, és szívesebben próbálkoznak „felnőttes” ételekkel. Vannak sokan azonban, akik egész életükben kevésféle ételt esznek meg, és felnőtt korukban is válogatósak maradnak.

Az újjal szembeni ellenállás ilyen időbeli alakulásnak a következő az evolúciós értelme: Amíg a kisbaba tápláléka legfőképpen az anyatej, és ha ezen kívül kap valamit, akkor azt az anya adja neki, addig biztonságban érzi magát, hiszen amit az anya ad, az rossz nem lehet. Minél inkább képes (volt az evolúciós környezetben) egyedül beszerezni a táplálékot, annál kevesebb (vagyis volt az evolúciós környezetben) a kontrollja a szülőknek afelett, hogy mit eszik meg a gyerek. Így aztán nem csoda, ha a kicsik biztosra mennek és előnyben részesítik az ismertet az ismeretlennel szemben.

Társas környezet és evés

Természetesen a társas környezet szerepe is nagyon nagy. Szívesebben próbálnak ki olyan ételeket, amiket a biztonságos kapcsolatot jelentő felnőttek is fogyasztanak. Ugyanakkor számít az is, hogy milyen más alternatívák állnak a gyerek rendelkezésére: olyan helyen, ahol nem áll rendelkezésre más étel és sok társas példakép van, többfélét esznek meg, mint otthon. Ez lehet a magyarázata annak a sok szülő számára igen rejtélyes jelenségnek, hogy sok gyerek az óvodában, bölcsődében az utolsó morzsáig mindent megeszik, de otthon csak a megszokott néhány féle ételt hajlandó fogyasztani. A különbség egyrészt az, hogy látja, ahogy az óvodai barátok is kanalazzák a frankfurti levest, másrészt pedig tudja, hogy az óvó néni nem kapja elő a hűtőből a megunhatatlan sajtos tésztát úgy, mint otthon az anyukája.

Mi számít problémás evésnek?2018-10-17T14:51:23+00:00

Csecsemőkorban gyakran lehetnek ideiglenes etetési problémák anélkül, hogy ezek valódi problémák lennének. Minden csecsemő életében előfordul, hogy nem eszik eleget, vagy bizonyos ételeket visszautasít. Ezek az étkezési problémák különösen az átmeneti időszakokban jelentkeznek, például akkor, amikor pépes ételről áttérünk a szilárd ételek adására. Ezek az átmeneti nehézségek sokszor szakember segítsége nélkül, maguktól megszűnnek.

Lehetnek azonban olyan etetési zavarok, amik akár hónapokra vagy évekre tartós problémává válnak. Akkor beszélünk etetési zavarról, ha a szülők, vagy a szakemberek a csecsemő etetés vagy étkezés közbeni viselkedését több, mint négy hétig problémásnak vélik. Az etetési zavarok nem minden esetben járnak együtt gyarapodási problémával, az is lehet, hogy normális gyarapodás mellett küzdenek a családok az etetési zavarokkal.

Az etetési problémák tünetei

Az evési, etetési problémák tünetei nagyon sokfélék lehetnek. Előfordulhat, hogy a kisbaba, vagy kisgyerek

  • keveset eszik
  • az ételt elutasítja
  • csak nagyon kevés féle ételt fogad el
  • etetése nagyon sokáig tart
  • bár tud rágni, de mégis csak pépes ételt fogad el
  • az ételt visszaöklendezi
  • az ételt nehezen nyeli le
  • az evés nem érdekli
  • gyakran hány
  • etetés esetén rosszul lesz (elvörösödik, ellilul)
  • nem eszik önállóan, pl. nem fogja meg a kanalat
  • el kell terelni a figyelmét ahhoz, hogy etetni lehessen
  • furcsa, nehezen tolerálható étkezési szokásai vannak
  • eszik, de nem, vagy csak nagyon lassan gyarapszik
  • etetés közben nem nyitja ki a száját
  • folyamatosan székrekedése, hasmenése van, vagy puffad a hasa
  • nehezére esik, hogy etetésre alkalmas állapotba kerüljön: túl álmos vagy túl nyugtalan
  • evés vagy etetés közben nem reagál a gondozójára
  • nem adja a környezet tudtára, hogy éhes és nem érdekli az evés
  • csak alvás közben lehet megetetni
  • csak úgy eszik, hogy folyton utána kell vinni az ételt és a szájába adni
  • nagyon gyakran kér enni
  • nagyon falánk, nagyon sokat eszik.

Evészavarok

Az etetési problémák mellett léteznek más evészavarok is, amelyek gyerekkorban előfordulhatnak. Nagyon ritka, de súlyos következményekkel jár az úgynevezett infantilis anorexia, amely a hatodik hónap és három éves kor között jelenik meg. Az infantilis anorexia nem összetévesztendő a fiatal felnőttkori, testképzavarral (is) járó anorexiával. Az infantilis anorexiás gyerekek jellemzője, hogy nagyon kíváncsiak, nagyon energikusak, az evés nem igazán köti le őket. Az asztalnál is folyton mozognak, nehéz őket ott tartani, folyton beszélnek, az ételt dobálják, ezért sok konfliktus támad a családi asztal körül. Mintha nem éreznének éhséget, nagyon keveset esznek, emiatt, és a fokozott mozgás miatt a súlynövekedés megállhat, a gyermek fogyhat.

Gyakoribb, és a „normális” válogatósságtól nehezen elhatárolható a szelektív evés. Jellemzője, hogy a gyerekek bizonyos fajta ételeket fogyasztanak csak, vagy utasítanak vissza. Ez lehet szín vagy textúra, íz, látvány, illat alapján, esetleg lehet egy kifejezett ragaszkodás egyik féle márkához. Például lehet a zöld színű ételek, csúszós, esetleg érdesebb ételek, világos húsok vagy egy bizonyos márkájú mirelit pizza a favorit. Az ilyen gyerekek nagyon kevés féle ételt (10-15, de lehet kevesebb is) fogadnak el, a többi megkóstolása ellen hevesen tiltakoznak. Az is lehet, hogy nem tudják elviselni, ha egy elfogadott és elutasított étel valamilyen módon közel került egymáshoz (egy tálcán volt pl. a brokkoli és a rántott hús, vagy ketchup került a virslire). A szelektív evés sok gyereknél előfordul, autizmussal élő gyerekeknél azonban kifejezetten gyakori, náluk körülbelül 90%-uknál előfordul.

Az evészavarok közé tartozik a pica és a rumináció. Előbbi evésre alkalmatlan anyagok (föld, faldarabok, homok, haj stb.) rendszeres fogyasztását, utóbbi pedig a táplálék ismételt visszaöklendezését és újrarágását jelenti.

Az etetési problémák egy másik különleges formája a poszttraumás etetési zavar. Ilyenkor mindenféle száj, arc vagy garat területét érintő ingerlés rossz élményt jelent a csecsemő számára és ezért mindenféle folyadékot vagy ételt visszautasít. Sokféle oka lehet: gyakran az arcot, a szájat és garatot érintő korai műtétek, szondázás vagy reflux (a gyomorsav égető visszafolyása a nyelőcsőbe) traumás hatása, vagy az erőszakos etetés negatív tapasztalatai lehetnek a háttérben. A csecsemő az ételt, mint veszélyt éli meg, és annak visszautasításával védekezik a veszély ellen.

Az evészavarok lehetséges okai2018-10-17T14:52:54+00:00

Az etetési zavarok mögött lehetségesek organikus (valamilyen szervi rendellenességgel kapcsolatos) okok. Ilyenek lehetnek a különböző neurológiai zavarok, vagy a száj motorikus fejlődési rendellenességei: gyenge száj körüli izmok, perisztaltikus nyelvmozgás, nem elegendő szopómozgás vagy nem megfelelő szopás-nyelés koordináció, a nem szabályos biológiai ritmus. Újszülött és kiscsecsemőkorban sok hasi tünet és hányás esetén lehetséges a gyomorkimenet szűkülete.

Sok problémát okozhat a tehéntej fehérje allergia, ami nyugtalanságot, hasfájásra utaló magatartást, a bélnyálkahártya allergiás gyulladását és székletürítési zavarokat idézhet elő. A gyomorból való kóros visszaáramlás komoly tünetekkel járhat, mely gyakori bukásban, és étvágytalanságban is megnyilvánulhat. A lisztes ételek bevezetését követő étvágytalanság, haspuffadás és gyarapodási zavarok esetén lisztérzékenységre is lehet gondolni.

Mindezek miatt mindenféle evési és gyarapodási nehézség esetén elsődleges fontosságú a kisbaba vagy kisgyermek orvosi kivizsgálása.

Ha a háttérben organikus ok nem található, akkor lehetséges, hogy a tünetek valamilyen pszichés okra vezethetők vissza. Ilyenkor ajánlatos az ennek kezelésére speciálisan képzett szakember felkeresése. Ha szervi ok áll fenn, akkor a gyermeket kezelő szakemberekkel szoros együttműködésben lehetséges a család számára a pszichológiai segítségnyújtás.

Evésproblémák és szülő-csecsemő konzultáció2018-10-17T14:55:26+00:00

Általában akkor tekintjük az evésproblémát zavarnak, ha a tünetei minimum négy héten keresztül fennállnak. Az azonban, hogy milyen érzelmeket vált ki a szülőkből az adott probléma megléte, nagyon szubjektív és egyéni. Így indokolt a gyermek evési problémáival foglalkozni akkor is, ha a gyarapodása, fejlődése egyébként normális ütemben halad, de a szülők és a gyermek számára az etetési helyzetek valamiért feszültséget, szorongást keltenek. Ha sok a konfliktus az asztal körül, az már elég ok arra, hogy szakember felkeresése indokolt legyen.

A szülő- csecsemő konzultáció során átbeszéljük a kisgyermek fejlődését, evésének alakulását és mindazokat a körülményeket, amik az etetést meghatározzák. Sor kerülhet praktikus tanácsokra az etetés módját, gyakoriságát illetően. Figyelünk arra, milyen módon jelzi éhségét vagy jóllakottságát a gyermek, és azt, hogy hogyan értelmezik ezt a szülők. A szülő-csecsemő konzultáció elsősorban pszichológiai megközelítést követ, így nagy részben a szülők gondolatairól, érzéseiről beszélünk annak érdekében, hogy megértsük, mik okozhatják a problémát, és mik lehettek a változás eddigi akadályai.