A HOZZÁTÁPLÁLÁS

Püré vagy BLW? Öklendező  reflex, vagy fulladás? Milyen szempontokat vegyünk figyelembe a hozzátáplálás megkezdésekor? Rövid összefoglaló következik praktikus tanácsokkal fűszerezve és arról is szó lesz, mikor segíthet a szülő-csecsemő konzulens. 

Gyakran hallják, olvassák az édesanyák, hogy a hozzátáplálást ekkor és akkor meg „kell” kezdeni, ezt és azt „kell” adni a kisbabának. Sok édesanyának okoz ez rossz érzéseket, hiszen jónéhányan megtapasztalják, hogy babájuk nem azt a könyvet olvasta… Lehet, hogy nem igazán akar még kóstolgatni, vagy pedig az „előírt” időnél előbb, vagy később érdeklődik a felnőttek ételei iránt, vagy pont, hogy csak azok iránt érdeklődik, a neki szánt ételeket pedig nem, nem és nem eszi.

Amikor ilyen helyzetek vannak, először is jó, ha szem előtt tartjuk, hogy a mi kultúránkban elhangzott tanácsok a mi kultúránk termékei. Az evési és etetési szokások tekintetében óriási kulturális különbségek léteznek. Igaz ez a csecsemő etetésének módjára is, az újszülöttek és a csecsemők étkezési viselkedésére is. Abban azonban minden kultúra „egyetért”, hogy minden anya szeretné a kisbabáját a lehető legjobban neki megfelelő mennyiségben táplálni, hiszen a szülők első és  legfontosabb feladata a csecsemő életben tartása.

Hozzátáplálás különböző kultúrákban

Abban is nagyon hasonlítanak a különböző kultúrák, hogy az anyatejes táplálás kiegészítéséhez a gyerek egyéves koráig mindenhol megkezdik a hozzátáplálást – de hogy pontosan mikor, abban nagyon nagy különbségek vannak. Balin úgy gondolják az anyák, hogy már az újszülöttnek is kell szilárd étel, a Java-szigeteken három napos kisbabáknak, Thaiföldön a két hetesnek adnak kiegészítő ételt. A hozzátáplálás megkezdésének ezen idejéről az ottani szülők éppolyan szilárdan meg vannak győződve, mint ahogy a mi kultúránkban mi arról, hogy fél éves korig optimális a kizárólagos anyatejes táplálás.

Azt, hogy mikortól javasolt a hozzátáplálás elkezdése, azért sem könnyű megválaszolni, mert ez függ attól is, hogyan értelmezzük a hozzátáplálás fogalmát. Sok kultúrában nagyon korán adnak kisebb mennyiségű más ételt a kisbabának, de attól még a szoptatás gyakorisága ugyanannyi marad. A mi kultúránkban viszont az egyéb ételek adása általában az elválasztás elkezdését is jelenti egyúttal.

A hozzátáplálás feltételei

Még ha a különböző kultúrák különbözően gondolják is, azért az nagyjából egyforma mindenhol, hogy az első pár hónapban a csecsemő szükséglete az anyatejes/tápszeres táplálás, legfeljebb mellé kapnak ezt-azt a gyerekek. Ami egészen biztos, az az, hogy azok a feltételek, amik a nagyobb mennyiségű, félig vagy teljesen szilárd ételek elfogyasztásához kellenek, csak az első életév közepe táján lesznek adottak.

 Ezek a feltételek a következők:

• megfelelően tud nyelni
• a száját megfelelően tudja mozgatni
• érdeklődik az ételek iránt
• megfelelően meg tudja magát tartani

Ezek meglétét onnan látjuk, hogy:

• eltűnik a “nyelvkilökő reflex”: azaz ha valamit az ajkai közé rakunk, nem löki már ki a nyelvével
• a pürés ételeket hátra tudja lökni a nyelvével és lenyeli
• a kezét a szájához tudja emelni
• a játékokat a szájába veszi, esetleg nyalogatja
• ha ételt lát, érdeklődést mutat (száját kinyitja, előre hajol, kezét nyújtja)
• mutatja a jóllakottság jeleit (elfordul, hátradől, fejét rázza, száját nem nyitja már ki)

Hozzátápláláskor adható ételek

Ahogy a hozzátáplálás idejében különböznek a kultúrák, úgy a megfelelő bevezetendő étel körül is nagy eltérések vannak. Ezek a különbségek régen az evolúciós környezetben is megvoltak, csak akkor nem a választék nagysága, hanem éppen szűkössége határozta meg, hogy mit eszik a csecsemő. Régen az anya étrendje döntötte ezt el: rendszerint amit az anya evett, abból adott (megrágva) a kisbabának. Így erősen évszakfüggő is volt, hogy mit kapnak a gyerekek: aki télen született, annak egészen más étel jutott, mint a nyári kisbabáknak.

A hozzáadott táplálék megválasztásában ma is nagyon nagy a változatosság. Vannak kultúrák, ahol articsókával kezdenek, máshol rizzsel és hallal, vagy rizspehellyel, esetleg édes tejpéppel, vagy savanyított tejjel. Ez utóbbi azért nem az igazi: folyékony étellel nem szerencsés kezdeni a folyamatot, mert nagyobb a félrenyelés kockázata. Elsőre jó, ha sűrűbb étel kerül a szájába.

Mit ne adjunk? A kóstolás értelme

Sokan éreznek késztetést, hogy egészen pici babákat különféle felnőtt étellel kínáljanak – és kennek például a három hónapos baba ajkaira lekvárt, vagy adnak a kéthónaposnak kolbászt. Azon túl, hogy van, aki viccesnek találja a baba ilyen ételekre adott reakcióit (nem az), gondoljunk bele, mi is az értelme a kóstoltatásnak: az, hogy a baba megismerjen ételeket, és ha ízlik neki, akkor táplálkozás céljából, a későbbiekben nagyobb mennyiségben fogyaszthassa őket.

Ezért csak olyan ételt adjunk kóstolásra egy pici babának, ami neki való, amiről el tudjuk képzelni, hogy ha elfogadja, akkor akár nagyobb mennyiségben kaphasson is belőle.  A lekvár és a kolbász nem ilyenek. Hiszen nem csak az szükséges, hogy a baba elfogadja az ételt, hanem az is, hogy addig ehessen belőle, amíg egyértelműen jelzi, hogy nem kér többet.

Mit adjak neki? Segítenek a táblázatok?

A neten számos táblázat fellelhető, amik abban próbálnak meg segítséget adni, mikor mivel kezdjük el megkínálni, megismertetni a babát. Bár ez ad egyfajta orientációt, mégis sokszor nagy nyomást helyez a szülőkre, hiszen nem minden baba egyforma. Lehet, hogy épp szereti azt, ami „épp soron van”, de lehet, hogy nem. Ha esetleg valaki aggodalmában nagyon erőlteti az ilyen „utálatos” ételeket, az okozhat evésproblémákat, és számos feszültséget is.

Az öklendező reflex

Ami még nagyon fontos: ne ijedjünk meg az öklendező reflextől. Néhány baba rémisztő benyomást tud tenni, ha az étel a szájába kerül: elfintorodik, mintha épp megfulladni készülne, esetleg höröghet, az ételt undorodva köpi ki. Fontos, hogy ezt meg tudjuk különböztetni a fulladástól: ekkor a gyermek nem ad hangot, a száját kinyitja, levegőért kapkod, a szája/bőre színe változni kezd. Ha a baba továbbra is lélegzik, sírni tud, hangot ad, akkor ez az öklendező reflex miatt van és nem a fulladástól.

Ez a reflex nagyon fontos, mert azt jelenti, hogy jól működnek a dolgok, hiszen az öklendező reflex épp a fulladástól védi meg a babát. Ahhoz, hogy úgy tudja a szájába venni az ételt, hogy „ne menjen félre”, vagyis ne érje el a nyelvén azt a részt, ahol ez a reflex kiváltódik, nagyon sok gyakorlásra van szüksége. A nyelés egy nagyon összetett folyamat, és leginkább ő tudja megérezni, hogyan lehet a falatot optimálisan a szájában mozgatni.

Tehát: az öklendező reflex megjelenésekor maradjunk nyugodtak és kicsit várjunk. De az adott étel kínálását ne adjuk fel, ha más alkalommal is, de folytassuk, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak ételek, amiket 8-10 alkalommal is kínálni kell, mire a baba elfogadja azt.

Néhány praktikus tanács következik még lejjebb is:)

A hozzátáplálás módja: püré, vagy BLW?

Ahogy a gyereknek adott ételek, úgy az etetés módja is nagyon különböző lehet koronként és kultúránként. Van, ahol egyáltalán nem használnak (színes, műanyag) kiskanalat, és egyáltalán nem adnak pürésített ételeket a kisbabáknak, így a gyerekek egyből darabos, akár felnőtt ételeket kapnak.

Így ma, a szoptatáshoz hasonlóan a pürés/kanalas etetés éppúgy csak egy a választható etetési módok közül. Vannak olyan babák, akik eleve nem szeretik a püréket, és ezt az időszakot kihagyják, egyből a darabos ételekkel kezdenek. Vannak, akiknek éppen a darabos ételekre való átállás alakul nehezebben, és szívesebben maradnának a püréknél még jó ideig. És vannak szülők is, akik maguk ódzkodnak attól, hogy kanállal etessék gyermeküket, ezért közelebb áll hozzájuk a BLW módszere, mint a pürés ételek adása.

A BLW (Baby-led Weaning) lényege, hogy a baba kezdetektől fogva neki megfelelő, apróra vágott ételdarabokat kap, és ő eteti magát, vagyis nem eteti senki, sem kanállal, sem mással.  Általában többféle étel közül választhat, a felnőttekkel együtt étkezik és maga dönti el, melyik ételből mennyit szeretne fogyasztani. A szoptatás mindemellett ugyanúgy folyik tovább, a cél nem a szoptatás kiváltása, hanem inkább kiegészítése, a baba igényei szerint.

Az, hogy melyik etetési módot választjuk, szabad döntés kérdése lehet és legjobb, ha saját életformánkat, életszemléletünket, illetve gyermekünket ismerve saját döntést hozunk. Egy biztos: a gyermekkel való kapcsolatunkat nem az etetés módja, hanem a gyermek jeleire való érzékenységünk fogja meghatározni és ez ugyanúgy érvényesülhet kanalas táplálás, mint BLW esetén.

A baba etetése 

Kanalas pürézés vagy BLW – bármelyik etetési forma lehet a gyermek számára megfelelő, ha néhány alapdolgot betartunk.

Megfelelő testhelyzet:

Ne döntsük meg az etetőszéket, vagy ha ölünkben tartjuk a gyermeket, ügyeljünk arra, hogy függőleges testhelyzetben legyen. Ez nem csak a nyelés miatt fontos, hanem azért is, hogy lássa, milyen étel kerül a szájába.

Legyen módja megismerni az ételeket:

Akár pürét, akár darabos ételt kap, fontos, hogy legyen elég ideje megismerni azokat. Az ételeknek nemcsak ízük, hanem állaguk, színük, szaguk, textújáruk is van. Nagyon jó, ha kezdetektől fogva lehetőséget adunk a babának, hogy megismerkedhessen ezekkel: lássa, mit kap, hozzányúlhasson, beleegyen, másik kanállal próbálkozzon. Ezt nehezíti, ha eldugjuk előle a tányért és egyből a szájába adjuk az ételt, hiszen mi sem ennénk meg olyat, amiről nem tudjuk, mi az.

Toleráljuk a koszt: 

Sok szülő azért nem engedi önállóan enni a babát, mert „koszt” csinál, mindent szétken, ledob, leejt, még a plafon is paradicsomos. Hát igen, ez  ilyenkor nehéz helyzet, és rengeteg takarítanivalóval, mosással jár. Ami vigasztalhat, az az, hogy ez egy rövid időszak az életében – néhány hónap és megtanulja, melyik étellel mit kell kezdeni, és hogy nem is olyan izgalmas folyton ledobálni azt a kiflicsücsköt. Persze a tiszta étkezésre mi is taníthatjuk azzal, hogy életkorának megfelelő elvárásokat támasztunk – az  rendben van, ha egy nyolchónapos szétkeni az ételt, ugyanezt egy háromévesnél már nem szükséges tolerálni.

A gyerek jelzéseit kövessük: 

Ez talán a legfontosabb az egészben. Könnyebben megy, ha kicsit beleképzeljük magunkat az ő helyébe: nekünk mi esne jól, ha minket etetnének? A legjobb, ha nem teszünk akarata ellenére ételt a szájába, és nem vonjuk meg tőle az ételt, ha még enne. Ezt mi sem szeretnénk. Akár pürét, akár darabosat adunk, mindig várjuk meg, amíg a gyermek késznek mutatkozik arra, hogy az ételt a szájába vegye. Ezt onnan látjuk, hogy az étel felé fordul, illetve nyitja a száját, esetleg maga teszi a szájába a falatot. Mindkét etetési móddal lehetséges, hogy a gyermek jelzéseire figyeljünk, ez ebben a hozzátáplálási időszakban különösen fontos.

Fontos a jó hangulat:

Ha stressz, feszültség van az asztal körül, akkor akármelyik formát választjuk, nem fog jólesni az étel. Ezért jó, ha megpróbálunk kellemes légkört teremteni, hiszen mi felnőttek is így szeretünk igazán enni. Sokszor előfordul, hogy az amúgy éhes gyermek is elutasítja az ételt. Ha Önöknél is így lenne, ha azt tapasztalják, hogy sok a feszültség az evés körül, vagy gyermekükön valamilyen evészavar tüneteit észlelik, a legjobb döntés minél előbb szülő-csecsemő és kisgyermek konzultációval foglalkozó szakember segítségét kérni.

A lényeg:

• a hozzátáplálás tekintetében óriási kulturális különbségek vannak
• az viszont univerzális, hogy a hozzátáplálás feltételei körülbelül fél éves korban lesznek adottak
• az optimális kezdés megállapításához nem annyira a naptárt, inkább a baba jelzéseit érdemes figyelni
• az öklendező reflex nem fulladás, éppen ellenkezőleg, a fulladástól óvja meg a babát
• püré vagy BLW: mindkettővel lehet megfelelően szenzitívnek lenni
• etetéskor fontos a baba/kisgyermek aktív részvétele és a jó hangulat
• ha sok a feszültéség az etetés körül: legjobb segítséget kérni, mielőtt tovább romlik a helyzet

Felhasznált irodalom