ALVÁSZAVAROK
Mik lehetnek az alvászavar jelei babáknál? Miért nem olyan egyszerű kérdés ez? Milyen esetekben érdemes segítséget kérni? Hogyan segít a szülő-csecsemő konzultáció alvászavarok esetében? Egy rövid összefoglaló arról, mit is nevezhetünk alvászavarnak és mikor érdemes segítséget kérni.
Az alváskutatásoknak köszönhetően nagyon sok általános ismeret gyűlt már össze a gyerekek alvásával kapcsolatban. De azt is tudjuk, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek esetében nagyon nagy egyéni különbségek lehetnek, ami az alvásigényt illeti. Ezeknek az egyéni különbségeknek a jelentőségét sokszor a kutatások is elhanyagolják, a hétköznapi tanácsadások pedig szintén. Szerencsére azonban haladó szemléletű összefoglalók most már inkább csak hozzávetőlegesen adják meg, mennyi a gyerekek átlagos alvásigénye, figyelembe véve az egyéni különbségeket is. Erről röviden itt olvashat.
Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyermek nyűgös, ha nem alszik ennyit, mint „kellene” és sokszor azt is, hogy az „ajánlottnál” kevesebb alvással is beéri, vagy éppen sokkal többet alszik annál. Vannak családok, ahol rengeteget ébred a baba, mégis jól elvannak. Vannak azonban olyanok is, akiket éjszakánként egy-két ébredés is kikészít.
Akkor most hogy is van ez? Honnan tudhatjuk, hogy eleget alszik-e? Hogy mennyi ébredés a normális? Hogyan különböztetjük meg a normális alvást az elégtelen alvástól? Mikortól tekintünk egy alvásmintát, vagy bármely alvással kapcsolatos nehézséget alvászavarnak, mikortól igényel kezelést?
Ezt a kérdést nem csak a nagy egyéni változatosság miatt nagyon nehéz megválaszolni, hanem vannak más tényezők is, amelyek bonyolítják a helyzetet.
Kultúra és alvás
Először is nagyon fontos arra gondolni, hogy az alvás, és így az alvászavar meghatározása nagyon erősen kultúrafüggő. Arról, hogy egy kisbaba mennyit és hogyan aludjon, hogy altatjuk-e, vagy csak úgy „szőrmentén” elalszik, óriási kulturális különbségek vannak. Vannak kultúrák, ahol úgy gondolják, hogy teljesen természetes, ha a kisbaba a szüleivel, vagy legalábbis anyjával egy ágyban alszik, vagy akár a testvéreivel is. Ők éppúgy nem értik, miért kéne külön tenni, mint ahogy nálunk sokan azt nem értik, miért kéne bevenni a szülői ágyba. Vannak kultúrák, ahol egyáltalán nem fektetik le a kisbabát, hanem elalszik csak úgy, akár ültő helyében – és vannak, ahol az altatás körüli kérdések központi szerepet kapnak, mint például a mienk.
Nagy kérdés, mit jelent a szülők számára, ha a gyermek alszik? A mi kultúránkban általában ez egyet és ugyanazt, mint amit a „végre szabadidő” felkiáltással tudunk nyugtázni. Máshogy alakul ez, ha olyan közösségben élünk, ahol a gyerekkel való együttlét nem automatikusan a lekötöttséggel, fáradtsággal, tömény koncentrációval és felelősséggel jár együtt, hanem ahol a gyerek mintegy a felnőtt életének részeseként, szeretetben, de nem a középpontban van jelen.
Mikor beszélünk alvászavarról?
Annak megítélése, hogy a gyermek alvása mennyire kielégítő, mennyire megfelelő mennyiségű, vagy minőségű, szintén nagyon egyéni lehet. Az azonban biztos, hogy hat hónapos kor alatt, legalábbis szakmai értelemben, nem beszélünk alvászavarról, hiszen az agy érése miatt az alvás szabályozása csak körülbelül ekkorra érik be. Ami persze nem jelenti azt, hogy ekkorra át kellene aludnia az éjszakát, erről bővebbetn itt írtam. Mégis van néhány jellemző, aminek megléte esetén, egyéni megítélés függvényében, problémásnak tekinthetjük a kisgyermek alvását.
Az alvászavarok tünetei lehetnek, ha…
… a kisbaba, vagy kisgyermek:
- nem, vagy csak nehezen tud elaludni
- óránként, vagy kétóránként ébred, sír
- nem, vagy csak nehezen alszik vissza
- nehezen megnyugtatható
- az éjszaka-nappal ritmusa nem alakul ki még három hónapos korára sem
- elalváshoz, visszaalváshoz mindig segítségre van szüksége (és már nem újszülött)
- kb. fél óránál hosszabb ideig tart elaltatni
- éjszaka húsz percnél tovább tart egy-egy ébrenlét
- alvás helyett sír
- nagyon keveset alszik
- esti, éjszakai társaságigénye nagy: enni, inni kér, a cumit kéri, pisilni megy
- nem hajlandó egyedül elaludni
- egész éjszaka szopizni akar
Mikor érdemes segítséget kérni?
A táblázatokhoz hasonlóan, az ilyen felsorolásokkal is az a helyzet, hogy inkább tájékozódásul szolgálnak, nem szigorú kritériumok. Nem annyira az számít, hogy a saját gyerekünk esetében tapasztalunk-e akár egyet is a felsoroltak közül. Az sem, hogy hány perc alatt alszik el, vagy tudjuk visszaaltatni. Sokkal inkább az, hogyan érezzük magunkat. Így az alvászavar talán „legpontosabb” kritériuma az, hogy mennyire megterhelő az alváshelyzet, mennyire aggódnak miatta, hogyan érzik magukat a mindennapokban a szülők, mit látnak a babájukon, ő hogy van?
Ha szülők úgy érzik, hogy az alváshelyzet megterhelő számukra, a szülő-csecsemő konzultáció során minden 0-3 éves korú gyermek esetén gondolkodhatunk azon, miképpen lehetne javítani a helyzeten. Segítséget kérni minden korban lehet és érdemes.
Akinek nehezen alszik a kisbabája, nagyon fontos tudnia, hogy a csecsemő/kisgyermekkori alvászavarok a leggyakrabban előforduló, de legnagyobb hatékonysággal kezelhető nehézségek közé tartoznak. Legtöbbször, a gyerekek 15-20%-ánál a gyakori éjszakai ébredés jelent problémát a családoknak. Kicsit nagyobb gyerekeknél (körülbelül két éves korban) pedig inkább az esti altatási nehézségek fordulnak elő gyakrabban (körülbelül a gyerekek 5-10%-ánál). Más kutatások szerint, ha szigorúan vesszük a kritériumokat, a gyerekek 25%-ánál lelhetünk fel alvászavarokat valamilyen formában.
Alvajárás, pavor nocturnus és társai
Léteznek még úgynevezett paraszomniák, alvás közbeni „különleges jelenségek”, amelyek a gyerekkorra jellemzőek, de különösebb kezelést nem igényelnek – a gyerekek később maguktól „kinövik” azokat. Ilyen paraszomnia az alvajárás, amely gyerekek között gyakori lehet – még iskoláskorban is a gyerekek 15%-ára jellemző, és többnyire kamaszkor után tűnik el. Fontos, hogy a gyermek környezete biztonságos legyen, lehetőleg ne ébresszük fel – szakemberhez akkor kell fordulni, ha nagyon gyakran, illetve más tünetekkel együtt fordul elő.
A pavor nocturnus, éjszakai felriadás különösen rémisztő lehet a szülők számára. Általában 2-5 éves kor között jelentkezik a gyerekek 2-5%-ánál. A gyermek főképpen éjfél előtt hangos, sikolyszerű kiáltással kísérve felül az ágyában és a pánik tüneteit mutatja. Ilyenek lehetnek: verejtékezés, légzés felgyorsulása, szívverés, remegés. Hangosan, kétségbeesetten sírhat, ami szülői nyugtatásra sem enyhül. Egy-egy ilyen „roham” általában 10-15 percig tart, jellegzetessége, hogy másnap a gyermek nem emlékszik rá. Abban különbözik az „igazi” lidérces álomtól, hogy ez utóbbi hajnal felé jelentkezik és a gyermek emlékszik rá, el tudja mesélni.
A gyerekkori paraszomniák közé sorolják még az éjszakai fogcsikorgatást, az alvás közben végzett ritmikus mozgásokat (jactatio capitis), az alvás közbeni beszédet is.
A lényeg:
- nem egyszerű megállapítani, mikortól problémás az alvás
- egyéni, kulturális különbségek is lehetnek abban, kinek mi jelent problémát
- van néhány tünet, aminek a fennállása esetén gondolhatunk alvászavarra gyermekünknél…
- …de hogy ezek mennyire jelentenek problémát, az mindig egyéni megítélés kérdése
- segítséget mindig, minden korban érdemes kérni, ha úgy érzik a szülők, nem boldogulnak egy-egy helyzettel