EGYÜTTALVÁS, KÜLÖNALVÁS

Önállóbb lesz-e, ha külön szobában vagy külön ágyban alszik? Jobban kötődik-e hozzánk, ha egy ágyban alszunk? Ha egy ágyban szeretnék vele aludni, mit érdemes betartani? Összefoglaltuk még, miért is szeretnek a gyerekek a szüleik közelében aludni, és kiderül az is, baj-e, ha mégis külön tesszük őket.

 Olvasási idő: kb. 4 perc

Az együtt,-vagy különalvás kérdése az egyik legmegosztóbb téma a kisgyerekek gondozásában – még szakemberek között is. A témában sok különböző tévhit is van a köztudatban, amelyek egy része elsősorban az önállóságra „szoktatással” hozza kapcsolatba a külön altatást. Csakúgy, mint a sírni hagyást, és szintén alaptalanul.

Mindenekelőtt azt szükséges szem előtt tartanunk, hogy minden kultúrának és kornak megvan a maga hiedelemrendszere, amely szerint a gyerekeket nevelik. Ezek a hiedelmek nagyon változatosak lehetnek, és éppen ezért, nagy szabadságunk is van abban, hogy mit érzünk sajátunknak, és mit nem. Így ezzel kapcsolatban is nyugodtan alkalmazhatjuk az „azelőtt elveim voltak, most meg gyerekem van” megközelítést. Nem baj, ha nem úgy alszunk, ahogy a gyerekünk születése előtt elképzeltük. Nem baj, ha külön tesszük, és az sem, ha együtt alszunk vele, feltéve, ha betartjuk a biztonságos együttalvás szabályait (kicsit lejjebb).

Különalvás – önállóság?

A leggyakoribb hiedelem a mi korunkban és kultúránkban a csecsemő vagy kisgyermek külön altatásával kapcsolatban az, hogy a külön altatás az önállóságra nevelés fontos eszköze. Ha külön alszik, majd önállóbb lesz – gondolják sokan.  Erre az összefüggésre azonban semmiféle tudományos bizonyíték nincsen.

Az alvás biológiai szükséglet, amely akkor tud megfelelőképpen pihentető és nyugodt lenni, ha a csecsemő vagy kisgyermek biztonságban érzi magát. Az önállóság pedig készségeket, kompetenciákat jelent. Ezek pedig akkor tudnak fejlődni, ha a kisgyereknek megfelelő lehetősége van egy érzelmileg biztonságos kapcsolatban a világot felfedezni és saját képességeit próbálgatni. Ami sikeresebb akkor, ha eleget alszik.

Így tehát nyugodtan elmondhatjuk, hogy az alvás helye nem befolyásolja a kisbaba/kisgyermek fejlődését akkor, ha ez mindenkinek a családban megfelel (a mondatnak ez a vége azért nagyon fontos). Az viszont igaz, hogy a régebbi nézetekkel ellentétben újabban néhány hónapos korig szakemberek is elsősorban a gyermekkel való együttalvást ajánlják, ha nem is egy ágyban, de legalább egy helységben. Ez lehetővé teszi a kezdeti időszakban a gyorsabb reagálást a szükségleteire, és praktikusabb is. De ha valaki kezdettől fogva külön szobába szeretné szoktatni, attól sem fog kárt szenvedni a gyermek érzelmi fejlődése.

Együttalvás – kötődés?

Tévhit az is, hogy érzelmileg elhanyagoltak lennének a külön alvó gyerekek, és az is, hogy a kötődés együttalvás esetén biztonságosabban alakul. Tévedés az is, hogy a gyermek beengedése a szülői ágyba minden problémát megold majd. A kötődés alakulása inkább azzal függ össze, mennyire tudunk reagálni a csecsemőnek megfelelő időben a szükségleteire? Ez sokmindennel összefügg: hogyan észleljük, értelmezzük a jeleit? Mennyire nyomasztanak minket egyéb problémák? Mennyi segítségünk van?

A kutatási eredményekből lehet tudni, hogy a szülői szenzitivitás kialakulásában nagyon bonyolult egyéni, pszichológiai és társadalmi meghatározottságú tényezők játszanak szerepet, nem annyira az alvás helye.  Lehetnek a szülők megfelelően szenzitívek akkor is, ha külön szobában szeretnék altatni a kisgyermeket, és fordítva, az együttalvás sem garancia a baba jeleinek érzékenyebb észlelésére és megfelelőbb értelmezésére.

A biztonságos együttalvás szabályai

A kisbabával, kisgyermekkel való együtt alvás akkor lehet biztonságos, ha betartjuk a következő szabályokat:

  • A lakásban nem szabad dohányozni.
  • A csecsemőt nem a hasára, hanem a hátára fektetjük.
  • Nincs a lakásban túl meleg.
  • A csecsemő nincs túlöltöztetve, túlmelegítve.
  • A fekvőfelület nem túl puha, nem darabokból áll, ahová a gyermek becsúszhat.
  • Biztosítani tudjuk, hogy nem esik le az ágyról.
  • Nincs a hálóruhán hosszabb kötő, rajtunk nyaklánc, a közelben drótok.
  • A szülő tudatállapotát nem befolyásolják különböző gyógyszerek, alkohol, drogok.

(www.aap.org)

Miért szeretnek együtt aludni a gyerekek a szüleikkel?

Azt, hogy valaki a gyermekével alszik-e egy ágyban, vagy inkább külön, sokan a magánéletük részének tekintik, és nem mindenki beszél róla. Ezért pontos adatok sincsenek arra vonatkozóan, hogy mekkora azon gyermekek aránya, akik a szülői ágyban alszanak, vagy velük egy szobában. Nem is lenne nagyon lehetséges egy erre vonatkozó objektív felmérés, mert az alvási szokások különbözőek. Vannak gyerekek, akik csak átmenetileg, az éjszaka bizonyos részében, egy héten vagy hónapban néhány napot, vagy bizonyos időszakokban alszanak a szüleikkel együtt.

Az együttalvás evolúciós okai

Megfigyelhető az a jelenség, hogy a szülővel való együttalvás igénye az első és negyedik életév között megnő – a gyerekek mintegy negyven százaléka kívánkozik a szülő ágyába ebben az életszakaszban. Ez lehet egy evolúciósan meghatározott természetes jelenség is.  Az ember evolúcióját tekintve, a gyermek inkább a szülők vagy más emberek közelségéhez szokott hozzá, mintsem az egyedül alváshoz. Ha belegondolunk, az emberek évmilliókon keresztül soha nem aludtak egyedül. Nem is lett volna hol, de amúgy is, nagyon veszélyes lett volna, különösen a gyerekekre nézve. Ma is, számos kultúrákban alszanak együtt a szülők a gyerekekkel. Ezek a kultúrák semmivel sem békésebbek, jobbak, produktívabbak, mint a különalvó kultúrák.

Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatunk, hogy a gyerekek a különalváshoz evolúciós okokból nincsenek hozzászokva – és a mostani kultúránkban is jócskán akad néhány kisgyermek, akit a külön alvás megterhelhet. Úgy, ahogy nekünk felnőtteknek, nekik is nagyon különböző lehet a közelségigényük. Néhány kisgyereknek az is segít, ha a testvérével, vagy kedvenc plüssállatával aludhat együtt, más gyerekek viszont több közelséget igényelnek.

Szerepet játszhat a gyermek éjszakai közelségkeresésében viszont még néhány fejlődéslélektani folyamat is. Ezek az éntudat fejlődésével, a kötődés alakulásával, illetve a fantáziatevékenység egyre intenzívebbé válásával függhetnek össze.

Éntudat és közelségigény

Az éntudat fejlődésének a másfél és két éves kor közötti időszak egy nagyon fontos periódusa. A gyerekek ekkor elkezdik magukat másoktól elkülönülten, különálló személyként felfogni, elkezdik mutatni az empátia jeleit.

Ez az éntudatfejlődési állomás nagyon fontos a beszéd fejlődése szemontjából: a gyerekek magukról elkezdenek egyes szám első személyben beszélni. Saját keresztnevük is tudatos lesz a számukra. Éppen ezért ebben a korban a felnőttek is nyugodtan leszokhatnak az „anya ad neked kakaót” jellegű megfogalmazásokról, és beszélhetnek magukról is egyes szám első személyben: „adok neked kakaót”. A kisgyerekkel pedig, nevén szólítva, egyes szám második személyben: „Peti, kérsz kakaót?” – ahelyett, hogy: “Kér Peti kakaót?”).

Hogy jön mindez az alváshoz? Az, hogy egy kisgyerek éjjel fel-fel ébred, természetes dolog. Ébredések esetén körülbelül két éves korában, az éntudat fejlődésével összefüggésben kezd ráébredni arra, hogy ha felébred, akkor egyedül van. Így tudatosabb is lesz számára az egyedüllét érzése, és az az érzés, hogy a szülei közelségére vágyik. Mivel a mozgásfejlődése, a téri orientációja is már megfelelően fejlett ahhoz, hogy kimásszon a saját ágyából (feltéve, ha nem rácsos ágyban alszik), minden lehetősége megvan, hogy a szülők közé bújjon.

A fantázia fejlődése és közelségigény

Az egyedüllét okozta szorongásban szerepet játszhat az is, hogy ebben az életkorban már megindul a gyerekek nagyon intenzív fantáziatevékenysége. Sok gyerek kitalál magának fantáziabarátot, akivel beszélget, vagy családtagnak tekinti (meg kell neki teríteni, megosztani vele a csokit, stb.). Sok kisgyermek a sötétben különböző szörnyeket is odaképzel, melyeknek a hangját is hallja, vagy akik az ágy alatt, szekrény mögött laknak. Ezek a fantáziák szintén szorongáskeltőek lehetnek a számára, és ezeket a szorongásokat elsősorban a szülők közelsége tudja enyhíteni. A szorongások érzelmi alapúak, így a racionális magyarázatok („nincsenek is szörnyek”) nem sokat segítenek.

A kötődés alakulása

Az első év során kialakul a kisgyermekben a gondozóhoz való kötődés, és kialakul az is, ki az kisgyermek elsődleges kötődési személye – aki általában az anya, de lehetnek mások is. A második életév után az elsődleges kötődési személlyel való intenzív érzelmi kapcsolat bár megmarad, de némileg lazulni kezd, és a gyermek nyitni kezd más, őt gondozó személyek, illetve más gyerekek felé is. Az, hogy ez a változás a gyerekekben hogyan alakul, nagyon-nagyon egyéni.

Vannak olyan gyerekek, akik már két és három éves koruk között elboldogulnak egy számukra új környezetben az elsődleges gondozójuk nélkül (például a bölcsődében), de vannak, akiknek ez még négy-öt éves korukban is nehezükre esik. Az, hogy egy kisgyermek éjszaka a szülei közelségét keresi-e vagy nem, nagyon egyéni lehet, függhet a kisgyermek egyéni fejlődésétől, de attól is, hogy napközben mennyire érzi biztonságban magát.

A napközbeni élmények nagyon különbözően befolyásolhatják a kisgyermek alvását, ami függhet a fejlődésének ütemétől is. Az olyan gyerekek, aki napközben több szeparációnak vannak kitéve (például éppen a bölcsődei vagy óvodai beszoktatás idején, egyik szülő elutazásakor stb.), reagálhatnak úgy, hogy éjszaka fokozottan igénylik a szüleik közelségét. Lehetnek még nagyon nehéz időszakok (veszteségek a családban, költözés, nagyobb stresszes családi események), illetve előfordulhat, hogy betegség, egy-egy rossz álom esetén még a nagyobb, már régóta külön alvó gyerekek is ismét a szülői ágyba kívánkoznak. Ezek átmeneti helyzetek, és a tapasztalat azt mutatja, hogy biztonságot nyújtó kapcsolatban viszonylag hamar, különösebb erőltetés, beavatkozás nélkül ismét helyreáll a régi rend.

Összességében, a különalvás és az együttalvás önmagában sem nem jó, sem nem rossz. Az alvás helyénél sokkal fontosabb, hogy érzékenyen reagáljuk a baba jelzéseire, és hogy olyan megoldást válasszunk, amit mindenki magáénak érez. Ha ez nem így van, könnyen feszültség keletkezhet – ami pedig nem tesz jót senki alvásának.

A lényeg:

  • az együtt/különalvás megítélése nagymértékben kultúrafüggő
  • az alvás helyének nem sok köze van az önállósághoz és a kötődés minőségéhez
  • az együttalvás akkor lehet biztonságos, ha betartunk jónéhány szabályt
  • a gyerekek szeretnek a szüleik közelében aludni…
  • … és ennek vannak evolóciós és fejlődéslélektani okai is
  • az a legjobb, ha egy családban úgy választják meg az alvás helyét, ahogy az mindenkinek megfelel
KAPCSOLAT
VISSZA