Sírás2018-10-11T15:52:28+00:00

SÍRÁS, SÍRÁSPROBLÉMÁK

Miért tudnak sírni a kisbabák? Miben különbözik az egészséges és a beteg kisbaba sírása? Hányféle hangot tud adni egy kisbaba? Hány naposan tudjuk megkülönböztetni a hangját egy idegen kisbabáétól? Tudhatjuk-e, miért sír? Mennyi sírás normális, és mennyi nem? Mennyi sírást okoz a hasfájás? Melyek az excesszív sírás tünetei és mikor érdemes szakemberhez fordulni? Ezekre a kérdésekre válaszol ez a cikk, de foglalkozunk azzal is, hogy érdemes-e sírni hagyni a kisbabát az önállóság fejlődése érdekében.

A normális sírás2019-01-16T12:35:59+00:00

Amikor az újszülött „egészségesen”, hangosan felsír, az minden szülő számára, koroktól és kultúrától függetlenül az élet, az életben levés megnyugtató bizonyítéka. Kis idő múlva viszont nem az élet, hanem a baj jelzésének eszköze. Igen hatékony eszköz, hiszen a kisbaba képes akár 82 decibel hangerősséget is elérni, ami olyan hangos, mintha egy (működő) porszívót hallgatnánk tőlünk egy méterre. Így a „normális sírás” (megfelelő hangerő és hossz) igen energiaigényes tevékenység – erőteljes formában csak az egészséges csecsemőkre jellemző. Ha a csecsemő sírása „abnormális” (magas, éles hang, rövid időtartam), akkor az gyakran együtt jár a csecsemő alacsony súlyával, alultápláltságával, fertőzöttségével, az anyagcsere és keringés különböző betegségeivel, így nagyobb bajt jelezhet. Erősen síró csecsemő esetében ezért mindig, minden esetben szükséges a háziorvos felkeresése.

A sírás, mint kommunikáció

A sírás a csecsemő legfontosabb beszéd előtti kommunikációs eszköze, amely a gondozó hívására szolgál – eredetileg (a több millió évvel ezelőtti evolúciós környezetben) nagy távolságból is akár. A síró csecsemő minden felnőttnek stresszt jelent, attól függetlenül, hogy a felnőtt gondozott-e már csecsemőt, vagy nem. A síró csecsemő azonnali készenléti állapotot eredményez a felnőttnél és beindítja a csecsemő megnyugtatására irányuló viselkedéseket, idegen gyermek esetében is.

A sírás időtartama csecsemőnként nagyon eltérő lehet. Vannak olyan kisbabák, akik „megelégszenek” napi 10-20 perccel, de vannak, akik napi egy-másfél órát is sírnak, és vannak, akik az első időkben még többet.

A kisbaba hangjai és azok felismerése

A csecsemők megszületésüket követően közel 45-50, egymástól elkülöníthető hang kiadására képesek, melyek közül mintegy negyven sírással kapcsolatos. Körülbelül öt féle, nem sírással kapcsolatos hangot tudnak adni, ezeket a kellemetlenség, kontaktuskeresés és megelégedettség közlésére, illetve ivás és alvás közben hallatják. Alvás közben a csecsemők meghatározott hívójeleket adnak, tizenöt percenként egy 0,3 másodpercig tartó és 300 Hz magasságú hangot, ami a komfortérzetüket jelzi. Ha ezt elmulasztják, az anyák felébrednek, anélkül, hogy tudnák, miért. Az anyák már 48 órás újszülöttjük hangját képesek azonosítani és megkülönböztetni a többi gyerek sírásától, a sírás okának megtalálása azonban már sokkal nehezebb.

Csak tudnám, miért sír…2019-01-16T12:35:48+00:00

A gyereksírás okának pontos beazonosítása szinte minden friss szülő számára a legfontosabb feladat. Olyannyira, hogy lelkes szakemberek már olyan elektronikus eszközöket is piacra dobtak, ami a kisbaba hangmintázatának analizása alapján képes a sírás okának megállapítására és egy kijelzőn mutatja azt – és amelyről azt állítják, hogy 98%-ban megbízható („Why cry”).”

Kérdés azonban, hogy a kisbaba „működését” figyelembe véve nem illúzió-e az ilyesfajta törekvés (akár szubjektívan, akár elektronikusan)? Reális-e az az elképzelés, hogy van a sírásnak egyfajta kódrendszere, szótára, amit a “jó szülő megért? Reális-e, hogy a “jó szülő” mindig tudja, hogy milyen módon nyugtassa meg a síró gyermekét?

Bár sokan várják maguktól ezt a teljesítményt, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az elvárás nem reális, csak a bűntudatkeltésre jó. Minél kisebb a kisbaba, annál kisebb (sajnos) a megnyugtatási próbálkozások sikerének valószínűsége. A kicsi, éretlen kisbabára az jellemző, hogy érzéseit, érzeteit globálisan, egészlegesen éli át, vagyis nem tud az élmény jelentése szerint differenciálni. Az éhség, a fázás, az egyedüllét egyfajta általános kényelmetlenséget, diszkomfortot eredményez nála, az egész lénye negatív állapotba kerül. A testi és lelki egyensúlya globálisan borul fel és ezt az állapotot nem tudja értelmezni – ebből következőleg különféle jeleket sem tud adni.

Ahogy a kisbaba egyre nagyobb lesz, úgy válnak egyre jobban megkülönböztethetővé a jelzések és úgy lesz egyre érzékenyebb a szülő is a különböző állapotokra. Kutatások bizonyítják, hogy a gyermek növekedésével a szülő megkülönböztető képessége is javul és egyre pontosabban tudja felismerni a sírást kiváltó különböző testi állapotokat és indítékokat. Körülbelül a harmadik hónapra (amikor a sírás mennyisége amúgy is csökken) a gondozó személy számára lehetségessé válik, hogy a csecsemő sírását az éhség, fájdalom vagy a közelség iránti igény jelzéseként értelmezze, és erre megfelelően reagáljon. Összességében tehát nem igaz az, hogy a jó szülő mindig tudja, mire van szüksége a kisbabájának. A jó szülő attól jó szülő, hogy nagyon szeretne megfelelően gondoskodni a gyermekéről- ennek mikéntje azonban egy hosszabb tanulási folyamat.

Amikor nincs magyarázat…

Létezik a kisbabáknak egy olyan fajta sírása, amely általában a születést követő első hetekben jelentkezik, általában délután négy és este tizenegy óra között, és a hátterében semmiféle magyarázat nem található. Vagyis a kisbaba jóllakott, nem fáradt, nem fáj semmije, mégis sír. Bár sokféleképpen magyarázzák („kiengedi a stresszt”), ennek a sírásnak az oka ismeretlen, ezért „nem speciális sírás”-nak nevezik. Ami egészen biztos, az az, hogy az olyan kultúrákban, ahol a kisbabát napközben sokat tartják karban vagy sokat hordozzák, keveset teszik le, ez a fajta nem speciális sírás ismeretlen – és általánosságban véve a sírásproblémák is sokkal ritkábbak.

A sírás, mint probléma2019-01-16T12:35:42+00:00

Ha a csecsemő hosszú ideig sír, a szülők folyamatos stresszt élnek át, hiszen a gyermek sírása mindig valamilyen negatív érzelmi állapot jelzése. Olyan készenléti állapotot eredményez, ami a sírás megszüntetésére mozgósítja a felnőttet. A sokat síró csecsemő szülei őrlődnek, saját kompetenciájukban kételkednek, önbizalmuk, önértékelésük erősen meginog. A sok sírás nagyon kimerítő és kínzó a szülők számára, akik ilyenkor az érzések széles palettáját élhetik meg a sajnálattól egészen a mélyen agresszív gondolatokig.

A „normálistól” eltérő sírási nehézségeket három hónapos korig excesszív, utána pedig perszisztáló sírásnak nevezzük. Excesszív sírásról akkor beszélünk, ha a csecsemő a születését követő három hónapban valamikor, legalább három héten át, hetente legalább három nap, naponta legalább három órát sír, vagy nyűgösködik (Wessel, 1954). Ez a probléma leggyakrabban az első két hónapban kezdődik és a nyugati kultúrákban a csecsemők 16-29%-ánál figyelhető meg. A harmadik hónaptól perzisztáló sírásról beszélünk, ez leggyakrabban éjszaka lép fel és más minőségű, mint az excesszív sírás.

Az excesszív sírás tünetei:

Az excesszív sírásnak azt nevezzük, amikor az újszülött, vagy csecsemő

  • sokat sír, akár hosszú ideig is, egész nap, vagy több napig
  • könnyen sírva fakad
  • a testközelséget nem, vagy csak nehezen fogadja el
  • sokat nyűgös
  • nappal nyugodt, éjjel sír
  • csak az esti órákban sír, de akkor sokat
  • nehéz megvigasztalni
  • nem lehet letenni

A sok síráshoz társulhatnak még egyéb tünetek is. A kisbaba

  • a mellet, vagy cumisüveget nehezen fogadja el, etetés előtt meg kell nyugtatni
  • hasa gyakran fáj
  • mohón eszik
  • sok levegőt nyel
  • gyakran bukik, ami után sír
  • alvás közbeni rángatóznak a végtagjai
  • gyakran összerezzen
  • a síráshoz kapcsolódóan légzészavar jelentkezik, hosszú ideig nem vesz levegőt.

Mi jellemzi még a sokat síró kisbabákat?

A sokat síró csecsemőknél más viselkedésbeli jellegzetességek is megfigyelhetőek. A leggyakrabban jellemző tulajdonságok a vizuális ingerekre való fogékonyság, a mozgásos nyugtalanság, a függőleges testi pozíció kedvelése, a hason és háton fekvés elutasítása és az, hogy nagyon könnyen megijednek és izgalomba jönnek. Folyton keresik az ingereket, akkor is, ha túl vannak ingerelve. Nehéz őket testközelben tartani, mert megfeszítik magukat.

Azt az elterjedt véleményt, hogy a fiú gyerekeknél és az elsőszülötteknél gyakrabban lépnek fel sírásproblémák, tudományos vizsgálatok nem igazolják. Ugyanígy azt a széles körben elterjedt nézetet sem, amely szerint a „három hónapos kólika” a leggyakoribb oka a sírásnak. Valójában a hasfájás csak a síró csecsemők körülbelül 11 %-ánál mutatható ki. Sokkal gyakoribb az az eset, amikor maga a sírás idéz elő hasfájást azáltal, hogy a kisbaba sok levegőt nyel.

Hagyjuk sírni?2019-01-16T12:35:37+00:00

A kisbaba gondozásával kapcsolatban ez az egyik leghevesebben vitatott kérdés: hagyni kell-e sírni, vagy nem? Elkényeztetjük-e azáltal, hogy „felvesszük”, kielégítjük az igényeit, rajtunk „ragad”-e, „úgy marad”-e, önállótlan lesz-e, vagy éppen ellenkezőleg, akkor lesz-e később önálló, ha kiskorában minden szükségletét kielégítettük és eleget babusgattuk?

A kötődéselméleti kutatások szerint a későbbi biztonságos kötődés szempontjából a legfontosabb az anya érzékenysége a gyermek jelzéseire. Eszerint azok a kisbabák sírnak a legkevesebbet, akiknek anyja az első hónapokban gyorsan és a helyzetnek megfelelően reagált a baba sírására. Ugyanakkor ismert az is, hogy a csecsemőotthonokban a kisbabák jóval kevesebbet sírnak, mint azok, akiket otthonukban nevelnek. Ennek az érdekes jelenségnek a hátterében valószínűleg az áll, hogy a kisbabának vannak arra vonatkozó élményeik, hogy van-e reményük arra, hogy meghallgassák őket. Ha nincs kinek sírni, nem is fognak sírni. Azok is keveset sírnak, akik a leginkább biztonságban vannak. A legtöbbet azok a kisbabák sírnak, akik bizonytalanságban vannak, mert kiszámíthatatlanul hol ilyen, hol amolyan válasz érkezik jelzéseikre.

Talán segít eldönteni a sírni hagyás/nem hagyás kérdését, ha elképzeljük azt, milyen lenne a mi helyzetünk, ha egy felnőtt társaságában elsírnánk magunkat. Milyen társaságban fordulhat ez elő? Csak olyanokkal, akiket jól ismerünk, akikben megbízunk, akik előtt nem szégyelljük a könnyeinket. Hogyan éreznénk magunkat, ha valaki magunkra hagyna a sírásunkkal, ha azt mondaná „nem szabad sírni”, vagy vicceskedve elterelné a figyelmünket, esetleg rázogatni kezdene, vagy kimenne a szobából és ránk csukná az ajtót?

Talán akkor éreznénk a legjobban magunkat, ha hagynának sírni, ha megengednék, hogy szabadon kifejezzük az érzéseinket, éppen annyit adjunk belőle, amennyi kikívánkozik, ha megértően mellettünk állnának és elfogadnák ezt az intenzíven feltörő érzést.

Nyilván más a felnőtt, és más az a csecsemő, aki még csak most tanulja az érzéseit azonosítani, hiszen azok differenciálatlanul vannak benne – a felnőtt empátiás készsége azonban sokat segíthet. A legjobbat akkor tesszük a kisbabánkkal, ha nem várjuk el tőle, hogy sose legyen mérges, csalódott, szomorú és sose fejezze ki ezeket a negatív érzéseket. Eközben azonban nem hagyjuk magára, elfogadjuk és értelmezzük, visszatükrözzük az érzelmi állapotát, „felvesszük” az érzéseit, amivel ösztönösen és önkéntelenül szabályozzuk is azokat. Ez a legtöbb esetben intuitívan működik akkor, ha a szülő megfelelően szenzitíven gondozza a gyermekét.

Mit jelent a szenzitivitás fogalma?

A szenzitivitás fogalma arra vonatkozik, hogy a szülő képes arra, hogy a gyermek jelzéseit észlelje, megfelelően értelmezze, megfelelő időben, megfelelő módon, kiszámíthatóan reagáljon rá. Régebben azt gondolták, hogy az azonnali reakció az optimális – újabb kutatási eredmények szerint azonban a biztonságos kötődéshez az vezet leginkább, ha a szülő pontosan fel tudja mérni a gyermek késleltetési képességeit és úgy választja meg a reagálás idejét, hogy a gyermeknek módja legyen arra is, hogy saját önmegküzdő stratégiáit is fejlessze. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minél kisebb a baba, annál inkább szükséges a gyors reakció, minél nagyobb a gyermek, annál több késleltetést tolerálhat, ha éppen úgy adja a helyzet, és annál inkább elfogadható számára a szavakkal történő megnyugtatás a testi kontaktus helyett.

Sírás és önállóság kapcsolata2019-01-16T12:35:30+00:00

A sírni hagyásos “elméletek” egyik legfőbb érvelése az, hogy azért kell sírni hagyni, mert akkor önállóbb lesz (a régebbi “erősödik a tüdeje” verzió már kiment a divatból). Mi köze van a sírni hagyásnak az önállósághoz? A válasz nagyon egyszerű: semmi.

A szülőknek az a törekvése, hogy a gyermekükből a későbbiekben önálló felnőtt váljon, minden kultúrában és korban univerzálisan jelen van – de az ehhez vezető pedagógiai eszközök kortól és kultúrától függően változnak. A Bavenda-bantuknál az a szokás, hogy az újszülött bőrét bemetszik és pávián koponyacsontjából készített port dörzsölnek a bőr alá – így remélik, hogy felnőttként önálló és erős ember válik gyermekükből. Az önállóság szempontjából ez pontosan ugyanolyan hit, mint az, amikor mi a mi kultúránkban összekapcsoljuk az önállóságra „szoktatást” a sírni hagyással, vagy, ahogy régebben tették azt a minél korábbi szobatisztaságra szoktatással. Vagyis egy hiedelmen alapul, aminek semmilyen megalapozottsága nincsen. Az ilyen gyereknevelési hiedelmek korban és térben nagyon változékonyak- ami jó lehetőség nekünk arra, hogy kétségbevonjuk őket, és válasszunk közülük saját meggyőződésünk szerint.

Önállóság és biztonság

Az önállóság azt jelenti, hogy az egyén képes arra, hogy a felmerülő problémák megoldásához, élethelyzetek kezeléséhez megoldási stratégiákat dolgozzon ki, és ezeket alkalmazza. Ez tehát egy tanulási folyamat, készségek, kompetenciák elsajátítása, aminek a kifejlődése akkor lehetséges, ha a gyermeknek van elég lehetősége arra, hogy önállóan, szabadon, de ha szükséges, a felnőtt segítségére támaszkodva felfedezze a környezetét és tanulmányozza azt. A kötődéselmélet ismeretében azt mondhatjuk, hogy ez a szabad felfedezés akkor lehetséges, ha a gyermek megkapja számára szükséges érzelmi biztonságot. Önálló nem az a gyermek lesz, akit a negatív érzéseivel magára hagynak, hanem az a gyermek, akire érzékenyen, megfelelő módon reagálnak, akinek elfogadják az érzéseit, és akinek a gondozói kiszámíthatóan mindent megtesznek ezen érzések szabályozására. Csak egy ilyen biztos bázis talaján lesz lehetséges a számára a világ önálló felfedezése, az a biztonság, amellyel elindulhat felfedezni a környezetét és nekivághat önállóan megoldani a közben felmerülő problémákat.

Sírás és szülő-csecsemő konzultáció2019-01-16T12:35:24+00:00

Az excesszív sírás tünetei sokfélék lehetnek, minden kisbabánál más és más formában és intenzitással jelentkezhetnek. Az egyéni megítélésük, értékelésük nagyon szubjektív és sok tényezőtől függ. Lehetnek olyan szülők, akiket már kis mennyiségű sírás is nagyon megterhel, de a másik véglet is lehetséges, amikor a kisbaba sokat sír, de azt jól viselik a szülők. Ezért leginkább akkor érdemes segítséget érni, amikor úgy érzik a szülők, hogy az adott helyzettel nem, vagy csak nehezen boldogulnak függetlenül a kisbaba sírásának objektív mennyiségétől, vagy gyakoriságától. Segítséget kérni érdemes minden esetben, amikor nagyon erős feszültség keletkezik a kisbaba sírásával (vagy más egyébbel) összefüggésben, amikor a szülők úgy érzik, indulataik, kétségbeesésük olyan erős, hogy inkább ez uralja a hétköznapokat, mintsem a boldogság élménye.

A sírás olyan jelenség, aminek hátterében rendkívül sok érzés mozog, amik nagyon sok mindennel összefüggnek- hogy mivel, az mindig nagyon egyéni. A szülő-csecsemő konzultációban sor kerülhet néhány praktikus tanácsra is a csecsemő megnyugtatását, ritmusának kialakítását illetőleg, de ezek sokkal kevésbé hangsúlyosak, mint inkább a helyzet megértése, a tehermentesítési lehetőségek átgondolása.